Téged elfogadnak és szeretnek úgy ahogy vagy?

Biztosan mindenki emlékszik a Bridget Jones naplójából erre a jelenetre:

-       Mark Darcy: Azért minden látszat ellenére nagyon is kedvellek.

-       Bridget Jones: Eltekintve a bagótól, a piától és a vulgáris anyámtól, és hogy be nem áll a pofám.

-       Mark Darcy: Nem, nagyon tetszel nekem, úgy ahogy vagy.

Minden nő, 14 év felett könnyes szemmel zsebkendőt szorongatva vágyott a 2000-es évek elejétől ilyen és hasonló mondatokra, valamint arra az érzésre, hogy elég vagyok.

De miért olyan nehéz elég jónak lenni és miért olyan jó érzés, ha elég vagy? Mikor az ember mögött már ott van 30, 40 vagy akár 50, 60 év, akkor bizonyosan találkozott számtalan olyan emberrel az életében, vagy került olyan élethelyzetbe, akinek vagy aminek nem felelt meg, nem volt elég. Nem volt elég jó gyermek, elég jó szerető, elég jó feleség, anya, barát, munkatárs és számos szerep és szituáció előkerülhet a tarsolyból, amelyekhez kevesek voltunk, és még az is lehet, hogy ezek az irreális elvárások nem is kívülről, hanem belülről jöttek. Persze ezek mind sebeket ütnek az önbecsülésünkön és válnak trigger- pontokká vagy ahogy én szoktam nevezni őket, gombokká a lelkünkön. Az évek során az ember számos gombot összeszed, a külsőjével, az identitásával, a munkájával, a főztjével, a hangjával, a stílusával és sorolhatnám a példákat -kapcsolatban kapott mérgező megjegyzések következtében. A gombokhoz mindig vannak jól célzott mondatok, melyek aktiválják – megnyomják azokat.

Nekem is vannak gombjaim. Bár sok gombtól sikeresen megszabadultam, és néhányat a megmaradtak közül már jól tudok kezelni, még mindig van egy-kettő, ami robbanást okoz bennem, ha megnyomják. Ezek mély sebekre utalnak az önbecsülésemen, és a gomb megnyomásával kibillenek az egyensúlyomból, elveszítem a racionalitásomat, a rugalmasságomat és az együttműködő képességemet. Szinte mindent, ami szükséges egy egészséges önbecsüléshez. A helyét átveszi a félelem, a csökkentértékűség érzése, valamint a szégyen és az agresszió.  A legtöbbször már képes vagyok késleltetni a robbanást és előtte tudok mély levegőt venni, megfigyelni az érzést magamban és jelen maradni, -ilyenkor eszembe jutnak a barátnőm szavai „és te ezt tényleg elhiszed magadról?” – ez segít lehiggadni, átkeretezni a gondolataimat és a mondandómat, így nem atomrobbanás csak egy kis durranás lesz a válasz. Sokszor azonban olyan erős ingerként ér a gomb megnyomása, hogy nincs erőm ezeket végig venni, csak úgy kijön, minden, ami bent van. Ezt fejlődésnek élem meg, mert sok évvel ezelőtt, ezek az érzések, fájdalmak mind bent maradtak, és elraktározódtak a „neked ez jutott” polcon, amelyek aztán szépen lassan megbetegítettek.

Ma már nap mint nap figyelek arra, hogy valóságosan lássam magam, nap mint nap tudatosítom magamban, hogy elég vagyok az élet számos területén és képes vagyok megfelelni az elém kerülő kihívások többségének.

Hogy vannak e még kétségeim? Igen. Hogy helyén van-e az önbecsülésem? Jó úton haladok.

Ebben a hónapban az önbecsüléssel fogunk foglalkozni, feltárjuk a bugyrait, megnézzük a buktatóit, és megoldásokat keresünk a fejlesztésére. Ha neked is vannak gombjaid, amik könnyen benyomódnak, keress bátran.